ADA 2018

Szerződés típusa
Európia Szociális Alap
Projekt leírása
ada2018mtu

2018. november 23-24.
Debreceni Egyetem, Informatikai Kar

 

Felhívás

A Debreceni Egyetem Informatikai Kara a Magyar Tudomány Ünnepe keretében 2018. november 23.-24.-én rendezi meg az ADA konferenciasorozat első konferenciáját.

A konferencia elnöke Dr. Mihálydeák Tamás, dékán.

A konferenciasorozat elsődleges célja, hogy lehetőséget és közeget biztosítson az informatika és a műszaki területeken dolgozó és kutató nők szakmai kommunikációjának.

A konferencia kiemelt figyelmet kíván fordítani a kapcsolódó szakterületek munkaerő utánpótlásának problémáira, az érdeklődők  pályaválasztási motivációja növelésének és az orientáció kialakításának lehetőségeire. Együttműködési és kommunikációs teret teremt a tehetséges, a szakterület kutató projektekben is szerepet vállaló, a még tanulmányaikat folytató, a már diplomás, illetve a tudományos fokozattal rendelkező nők között.

Hívunk minden kutató nőt és felsőoktatásban tanuló vagy doktori tanulmányokat folytató hallgatót, akik tudományos eredményeiket szeretnék előadás (20 perc) vagy poszter formájában bemutatni egy szélesebb szakmai közönség előtt.

A konferencia vár olyan előadókat és poszterbemutatókat is, akik az informatikához, a műszaki területekhez, és ezek oktatásához kapcsolódó munkájuk és tapasztalatuk alapján kialakult jó gyakorlatukat kívánják megosztani.

Várunk olyan előadásokat is, amelyek az informatika más szakterületen történő kreatív, újszerű és előremutató felhasználásával kapcsolatosak.

Várjuk továbbá azokat az előadásokat és posztereket, amelyek tanulmányozzák és elősegíthetik a nők jelentősebb szerepvállalását a vonatkozó területeken, amelyek a pályaválasztásban és karrierépítésben nyújtanak tanácsokat, illetve konkrét segítséget nyújthatnak az ezen a területen már dolgozó — és célzottan — kutató nők számára.

Várunk olyan résztvevőket, akik a fenti célok valamelyikében érintett.

Fontos dátumok

  • Regisztráció: 2018. november 11.
  • Absztrakt beadási határideje: 2018. november 11.
  • Értesítés elfogadásról: legkésőbb 2018. november 16.
  • Konferencia: 2018. november 23-24.
  • Cikk benyújtása végleges formátumban: 2019. január 15. meghosszabbítva január 27-ig
  • Tanulmánykötet megjelenése: 2019. március

Bizottságok

Regisztráció - a regisztráció lezárult!

Program

Információk

Publikáció

Galéria

Legutóbbi frissítés: 2023. 02. 23. 11:53