Felhívás a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj 2020/2021. évi pályázatára

A Debreceni Egyetem a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (továbbiakban: Nftv.) 64. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási hallgatók juttatásairól szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendeletben foglaltak szerint 2020/2021. tanévre szóló

pályázatot hirdet

nemzeti felsőoktatási ösztöndíj elnyerésére

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra pályázhatnak azok a nappali tagozatos alap- vagy mesterképzésben, illetve osztatlan képzésben részt vevő hallgatók, akik adott vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek és legalább 55 kreditet megszereztek a két utolsó aktív félévben azon a szakon/keresztfélévben végző hallgatók esetében szakokon, amelynek eredményei alapján a pályázatukat benyújtották.

A pályázat további feltételei:

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban a

  • kiemelkedő tanulmányi eredményű és
  • szakmai területen kimagasló munkát végző hallgatók

részesülhetnek.

A fenti kritériumok alapján, a Debreceni Egyetemen 2020-ban 103 hallgató részesíthető nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban.

A pályázat intézményi elbírálásának rendjét és feltételeit az egyetem hallgatói térítési és juttatási szabályzata tartalmazza. Az egyetem biztosítja a pályázó hallgatók egyenlő elbírálásának rendjét. Az intézmény köteles vizsgálni a pályázó hallgató jogosultságát az ösztöndíj folyósításának időtartamára is (amely lehet féléves is, például páratlan tanulmányi félévben végződő tanulmányok esetén).

A pályázó hallgatók teljesítményét pontozási rendszerben kell értékelni a kar által meghatározott feltételekkel. Pontozni csak a kari pályázati lapra beírt, mellékelt dokumentumokkal (illetve azok másolataival) alátámasztott eredményeket lehet. A pályázatok rangsorolása karonként, a pályázók összpontszáma alapján történik.

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat – az egyetem által javasolt rangsor alapján – az oktatásért felelős miniszter személyre szólóan adományozza. A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj folyósítása a pályázást követő tanévet meghaladóan nem ütemezhető át! A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj havi összege az Nftv. 114/D § (1) bekezdés c) pontja alapján 40 000 forint havonta.

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj egy tanév időtartamára (10 hónapra) adható. A 2020/2021. tanévre elnyert ösztöndíj csak a 2020/2021. tanévre folyósítható. Amennyiben a hallgató – a képzési időnek megfelelően – páratlan tanulmányi félévben végződően (a 2020/2021. tanév

első, őszi félévében) fejezi be tanulmányait, akkor az ösztöndíjra továbbra is jogosult abban az esetben, ha tanulmányait a következő félévben (a 2020/2021. tanév második, tavaszi félévében folytatja. A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban részesülő hallgató nem zárható ki a tanulmányi ösztöndíj támogatásból.

A pályázatokat az oktatásért felelős miniszternek címezve, az illetékes kar vezetőjéhez kell benyújtani a kar vezetője által meghatározott formában és határidőre. Az intézmény megkerülésével beküldött egyéni pályázatok nem bírálhatóak el.

 

Dr. Szilvássy Zoltán s.k.

rektor


Kari tájékoztató

A DE Informatikai Karán nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra pályázhat az a hallgató, aki nappali tagozatos alapképzésben, mesterképzésben vagy osztatlan képzésben vesz részt. A 2019/2020. tanév I. - II. félévben összesen minimum 55 kreditet teljesített azon a szakon, amelynek eredményei alapján a pályázatot benyújtja.

Minden, a pályázatban szereplő tevékenységről a pályázat mellé igazolást kell csatolni. Olyan tevékenységre nem adható pont, amiről nincs igazolás feltöltve.

A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj és Kiemelt Szakmai Ösztöndíj egyszerre nem nyerhető el.

Lehetőség van mindkét ösztöndíjra egyszerre pályázni; aki a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat elnyeri, annak a kiemelt Szakmai Ösztöndíjra benyújtott pályázata nem fogadható el.

A pályázat feltöltési határideje: 2020. július 3. (péntek) 16.00 óra

A pályázat kitöltése a Neptunban történik: Ügyintézés/Kérvények: IK_Nemzeti_felsőoktatási_ösztöndíj_2020_21

 

Dr. Hajdu András s.k.

dékán

 

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ, ÉRTÉKELÉS

I. TANULMÁNYI EREDMÉNYEK

A két félév korrigált kreditindexének átlaga tízzel szorozva, azaz összesen max. 50 pont.

(Például: I. félévi átlag 3,88, II. félévi átlag 4,34 > összátlag 4,11 = 41 pont.)

II. NYELVVIZSGÁK

Csak az államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsgákat kérjük feltüntetni. A középfokú nyelvvizsgák közül csak a C típusút fogadjuk el, a felsőfokúból mindhárom típust. Értékelése nyelvenként:

Középfokú, C típusú nyelvvizsga: 5 pont

Felsőfokú, A típusú nyelvvizsga: 5 pont

Felsőfokú, B típusú nyelvvizsga: 5 pont

Felsőfokú, C típusú nyelvvizsga: 10 pont

III. SZAKMAI TEVÉKENYSÉG

1. Kutatási tevékenység (max. 15 pont)

– Egyetemi, regionális vagy országos kutatási projektekben való részvétel: max 5 pont/projekt/félév

A pályázó tudományos kutatásának bemutatása mellékelve (max. egy oldalon; a témavezető igazolását is kötelező csatolni!)

2. OTDK-eredmények

– I. hely, Pro Scientia-díjjal: 20 pont

– I. hely: 10 pont

– II. hely: 7 pont

– III. hely: 5 pont

– különdíj: 5 pont

– részvétel: 3 pont

3. Szakmai publikációk, konferencia előadások (max. 30 pont):

– Nemzetközi vagy hazai folyóiratban idegen nyelven megjelent publikáció 10 pont

– Nemzetközi vagy hazai folyóiratban magyar nyelven megjelent publikáció 5 pont

– Konferencia előadás idegen nyelven 5 pont

– Konferencia előadás magyar nyelven 3 pont

– Részvétel helyi TDK-n 2 pont

– Nyári szakmai ösztöndíjról szóló beszámoló előadás 2 pont

– Előadás a Kari Szakmai Napokon 2 pont

– Egyetemi vagy Kari rendezvényen tartott szakmai előadás (pl. Kutatók éjszakája stb.) 2 pont

Megjegyzés: OTDK-dolgozat nem ide számít; szakdolgozatok, évfolyamdolgozatok stb. nem számítanak.

4. Egyéb szakmai, ill. tanulmányi versenyek (max. 15 pont):

– nemzetközi verseny: 6 pont

– országos verseny: 4 pont

– helyi verseny: 2 pont

– Megjegyzés: a gimnáziumi versenyek nem számítanak. A DETEP, ROP stb. nem ide tartozik.

5. Egyéb kiemelkedő szakmai tevékenység (max. 10 pont):

– DETEP (Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programja) tagság: 5 pont

– Szakkollégiumi tagság: 5 pont

6. Tagság szakmai szervezetben:

– A szervezet és a tagság jellegétől függően 1–3 pont.

7. Oktatási tevékenység (max. 16 pont):

– Demonstrátor/óraadó: 4 pont/2 óra/félév

8. Országos és helyi pályázatok (max. 10 pont):

– Országos pályázatban való részvétel: 5 pont (csak a pályázatvezető igazolásával!)

– Helyi pályázatban való részvétel: 3 pont (csak a pályázatvezető igazolásával!)

Megjegyzés: Az 1. (Kutatási tevékenység) pontba be nem sorolható, országos és helyi szintű szakmai pályázatok.

9. Külföldi ösztöndíjak (max. 9 pont):

– A következő adatokat kérjük: az ösztöndíj helye, ideje és időtartama, típusa (Erasmus, egyetemi csere stb.)

– Értékelés: ösztöndíjanként 3 pont.

 

IV. KÖZÉLETI TEVÉKENYSÉG (max. 10 pont)

Hallgatói közéleti tevékenység: nemzetközi vagy országos hallgatói szervezetbeli tisztség, hallgatói önkormányzat, kollégiumi tisztség, rendezvények szervezése stb. Értékelés: a tevékenység jellegétől függően 1–5 pont.

Egyéb társadalmi-kulturális tevékenység: Értékelés: a tevékenység jellegétől függően 1–3 pont.

Kiemelkedő sporttevékenység: Értékelés: a tevékenység jellegétől függően 1–3 pont.

 
Legutóbbi frissítés: 2023. 02. 01. 08:53