A mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket, eredményeket és az ezzel járó kihívásokat mutatta be a közelmúltban rendezett szakmai eseményeken Hajdu András, a Debreceni Egyetem Informatikai Kar dékánja. A kari vezető ezeken a rendezvényeken arra világított rá, hogy az AI jelentősége minden munkaterületen jelentősen felértékelődik a jövőben, ami újabb feladatok elé állítja az informatikusokat, a DE IK azonban élére állt a mesterséges intelligencia által generált változásoknak.
Hírek
A Debreceni Egyetem és a HUN-REN ATOMKI kutatói új tesztrendszert fejlesztettek, mely a CERN-ben működő Nagy Hadronütköztető (LHC) által feltárt új fizikai jelenségek megfigyelésére szolgáló detektorok nagyfeszültségű tápegységeinek vizsgálatát segíti. A mérőeszköz képes akár tízszeres áramterhelést is szimulálni.
A Debreceni Egyetem Informatikai Kar és az egyetemi programozó képzés elindulásában elévülhetetlen szerepet játszó Gyires Béla professzor emlékére szervezett szakmai napot a DE IK. Az eseményen tudományos és innovatív előadásokat tartottak, átadták a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat, díjazták a TDK helyezéseket elért, valamint az elmúlt évben alap- és mesterképzésben kiemelkedően teljesített hallgatókat.
A keleti országrész szinte minden pontjáról érkeztek versenyzők a hagyományos Regionális Programozói Csapatversenyre a Debreceni Egyetem Informatikai Karára. Negyvenkét csapat mérhette össze naprakész tudását, adhatott számot arról, milyen programozói ismeretekkel rendelkeznek és az eredményesség érdekében mennyire képesek csapatban együttműködni.
Az Általános Orvostudományi Kar végzőseinek ünnepségével hétvégén megkezdődnek a Debreceni Egyetem téli diplomaosztói. A februárig tartó ünnepi eseményeken mintegy kétezer frissdiplomás veheti át oklevelét.
Nyílt napra várja a Debreceni Egyetem Informatikai Kara az informatikai képzések iránt érdeklődő középiskolásokat és szüleiket. A tájékoztató eseményen önálló standokon mutatkozik be az IK összes szakja, a látogatók első kézből kaphatnak információkat a képzési kínálatról, valamint a hallgatói életről és egyéb szolgáltatásokról.
A hazai informatika kiemelkedő kutatóinak és oktatóinak tevékenységét ismerte el legutóbbi éves konferenciáján a Neumann Társaság. Az eseményen Kalmár-díjat vett át kimagasló szakmai munkája elismeréseként Fazekas Attila, a Debreceni Egyetem Informatikai Kar Számítógéptudományi Tanszékének egyetemi docense.
Tovább nő a Debreceni Egyetem külföldi hallgatóinak száma, a 2025/2026-os tanévben csaknem 7800-an végezhetik tanulmányaikat a DE-n. Jenei Attila, a Nemzetközi Oktatást Koordináló Központ igazgatója szerint a nemzetközi hallgatói piacon megszerzett népszerűség megtartásához, a versenyképesség növeléséhez az angol nyelvű képzési rendszer folyamatos fejlesztésére van szükség.
A Debreceni Egyetem Informatikai Karának ipari partnereivel, több mint húsz kiállító tevékenységével, szakmai eredményeivel és munkaerőpiaci kínálatával ismerkedhettek meg a hallgatók a 32. Informatikai Szakmai Napon. Az egyetemisták személyes tapasztalatokat gyűjthettek többek között a vállalati elvárásokról és a mesterséges intelligencia által generált szakmai kihívásokról.
Megtartották alakuló üléseiket a Debreceni Egyetem kari Hallgatói Önkormányzatai. Az egyetem Főépületének Aulájában rendezett ünnepi tanácsülésen megválasztották a kari hallgatói önkormányzatok elnökeit és alelnökeit, továbbá átvették megbízóleveleiket a mandátumot nyert képviselők.