Paks II. Zrt. Tanulmányi Ösztöndíjprogram

A Paks II. Zrt. ismét meghirdette az „Atomenergia – A biztos jövő” Tanulmányi Ösztöndíjprogramot, amelyre középiskolások és egyetemisták pályázatait várják. Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója kiemelte: az ösztöndíj az első lépés lehet a fiatalok számára, ha csatlakozni szeretnének a projekthez.

Ebben a tanévben is várja a középiskolások és egyetemisták ösztöndíjpályázatait a Paks II. Zrt. Az „Atomenergia – A biztos jövő” Tanulmányi Ösztöndíjprogramba évről évre több egyetem, illetve szakirány hallgatói kapcsolódhatnak be. Az első alkalommal hét, az elmúlt tanévben tizenkettő, idén pedig már tizenhárom egyetem alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatói, valamint változatlanul a paksi Energetikai Technikum és Kollégium (ESZI) diákjai pályázhatnak ösztöndíjra. – Az egyetemek köre a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel bővült, illetve ebben a tanévben már katasztrófavédelem, építészmérnök, vízügyi üzemeltetési mérnök szakra járók jelentkezését is várjuk – tájékoztatott Mittler István. A Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója hozzátette, alapvető cél, hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését az atomenergia, a villamosenergia-ipar iránt, de az atomerőmű-építés és -üzemeltetés nagyon sokrétű feladat, sokféle szakterületet ölel fel. Az ösztöndíjprogramot a szakemberigényhez igazítva évről évre formálják, finomítják.

A már említetteken kívül változatlanul pályázhatnak biztonságtechnikai mérnöki, energetikai mérnöki, építőmérnöki, fizikus, gépészmérnöki, környezetmérnöki, mechatronikai mérnöki, mérnökinformatikus, műszaki menedzser, vegyészmérnöki, villamosmérnöki tanulmányokat folytató fiatalok. – Örömünkre szolgál, hogy nagyon nagy az érdeklődés, így idén egy kicsit magasabbra raktuk a lécet, azaz jobb tanulmányi átlaggal lehet jelentkezni – mondta el a kommunikációs igazgató.

A megjelölt intézmények tanulói 2021. szeptember 30-ig pályázhatnak a Paks II. Zrt. ösztöndíjprogramjára, amennyiben tanulmányi eredményük átlaga eléri az előírt szintet és pályázatuk megfelel a meghatározott kritériumoknak. Az ösztöndíjak odaítéléséről, a benyújtott dokumentumok formai és szakmai szempontú elbírálását követően, a Paks II. Zrt. Bíráló Bizottsága dönt. A nyertes pályázók, amennyiben az ESZI diákjai, két féléven keresztül félévente bruttó 75 ezer forintot kapnak, ha felsőoktatási intézményben tanulnak, tanulmányaik befejezéséig félévenként bruttó 300 ezer forint összegű ösztöndíjban részesülnek.

Mittler István kiemelte, az évszázad magyarországi beruházásához jelentős számú, jól képzett szakemberre van szükség. Az ösztöndíjprogram akár már a középiskolai évektől a mesterszakos diploma megszerzéséig célzott szakmai orientációt biztosít. A társaság egyéb lehetőségekkel is megszólítja már az iskolapadban a fiatalokat. A további karrier programokról, illetve az ösztöndíjpályázatról a Paks II. Zrt. honlapján és karrierportálján minden szükséges információt megtalálnak az érdeklődők, ugyanitt letölthetők a szükséges dokumentumok is.

FELHÍVÁS

 

Legutóbbi frissítés: 2023. 01. 26. 17:52