DEIK Regionális Programozó Csapatverseny

 

A Debreceni Egyetem Informatikai Kara a 2022/2023-as tanév őszi félévében immár kilencedik alkalommal rendezi meg a DEIK Regionális Programozó Csapatversenyt.

A verseny célja: A számítógépes programozó csapatversenyek népszerűsítése, illetve a versenyben részt vevők csapatmunkájának, algoritmikus programozói tudásának fejlesztése és összemérése regionális szinten. A versenyre a Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben működő oktatási intézmények, valamint a versenybizottság által meghívott egyéb oktatási intézmények csapatai nevezhetnek.

A verseny résztvevői: A verseny három kategóriában kerül meghirdetésre.

  • Az I. kategóriában a középiskolák érettségivel nem rendelkező, egyazon intézmény (tipikusan 9–12. osztályos) tanulóiból álló, maximum 3 fős csapatok vehetnek részt.
  • A II. kategóriában az egyetemek alapképzésben részt vevő (BSc-s vagy BA-s), nappali tagozatos, informatikai szakterületen diplomával nem rendelkező, egyazon intézmény hallgatóiból álló, maximum 3 fős csapatok vehetnek részt.
  • A III. (nyílt) kategóriában tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező versenyzőkből álló, maximum 3 fős csapatok vehetnek részt, amelyek
  1. nem tartoznak sem az I., sem a II. kategóriába (ilyenek például azok a csapatok, amelyeknek legalább egy tagja mesterképzésben részt vevő hallgató, illetve amelyeket nem egyazon intézménynek a diákjai alkotják), vagy
  2. ebben a kategóriában szeretnének indulni, vagy
  3. a versenybizottság döntése alapján csak ebben a kategóriában indulhatnak.

A verseny időpontja: 2022. december 4., vasárnap

A verseny helyszíne: Debreceni Egyetem Informatikai Kara, 4028 Debrecen, Kassai út 26.

A regisztráció határideje: 2022. november 15. kedd de. 10. óra

A csapatok regisztrációját kizárólag a https://www.progverseny.hu oldalon keresztül elérhető regisztrációs felületen fogadjuk a versenyre. A versenybizottság a beérkezett nevezéseket a versenyszabályzatnak megfelelően, időrendi sorrendben bírálja el.

Nevezési díj: nincs.

A tervezett program a következő:

  • 9.00 – 9.30 A csapatok érkezése.
  • 9.30 – 9.50 Megnyitó és tájékoztató.
  • 10.00 – 15.00 Programozó verseny. A kar bemutatása a kísérők számára.
  • 15.00 – 15.45 A támogató cégek bemutatkozása a versenyzők számára.
  • 15.45 – 16.30 A versenyfeladatok megoldásainak megbeszélése.
  • 16.30 – 17.30 Eredményhirdetés, zárszó.

EREDMÉNYEK

Támogatóink:

Legutóbbi frissítés: 2023. 10. 02. 14:53