Mérnökinformatikus

Az alapvető informatikai, programozási ismeretek mellett a mérnökinformatikus hallgatók a hardverről is sokat tanulnak. Ez a képzés igen közel áll a villamosmérnökök képzéséhez, de a hangsúly nem a hardveres, hanem a szoftveres részen van. Debrecenben két fő irányzat van a képzésben: a beágyazott rendszerek, illetve a hálózatok. Előbbi esetén a „kütyük” programozása, míg utóbbi esetén az információ továbbításához szükséges beállítások, módszerek, protokollok megadása, kidolgozása, illetve a mérése a feladat.

Amennyiben felépül a környékünkön egy autógyár, abban az erős- és gyengeáramú hálózatot egy (vagy több) villanyszerelő fogja telepíteni. Ő köti be az aktív hálózati eszközöket is. Jellemzően távolról egy indiai „informatikus” telepíti ezen eszközök operációs rendszereit. Egy junior hálózati mérnök fogja a végső beállításokat megtenni, hogy például a pénzügy hálózatára senki más ne tévedjen be, illetve védje az egész cég informatikai hálózatát az illetéktelen behatolóktól, de tegye lehetővé a kapcsolattartást a cég központjával. Mivel a behatolóknak mindig lépéselőnyük van, a mérnök munkája nem ért véget azzal, hogy elindult a hálózat, hanem folyamatos feladata lesz annak az üzemeltetése is. 

Természetesen a villanyszerelő nem maga találja ki, hogy hova milyen kábelt vagy eszközt tegyen, a gyengeáramú tervezést szenior hálózati mérnök, vagy nagyobb feladat esetén azok egy csoportja végzi el.
A napjainkban divatos Ipar 4.0 egyik része a robotok és emberek együttműködése, ahol ezeket a robotokat programozni kell, ami szintén egy mérnökinformatikusi feladat.

A hardverről, hálózatokról tanultak kellő alapot adnak arra, hogy rendszergazdai feladatokat lásson el a végzett hallgató. Természetesen a rendszergazda sem egy és oszthatatlan munkakör, már az álláshirdetésekben is szerepel az L1/L2/L3 szint, ahol a szakember egyre magasabb szinten, és egyre távolabb van a felhasználóktól, egyre nagyobb rálátással az egész rendszerre, és egyre inkább bekapcsolódhat annak továbbfejlesztésébe.

A mérnök informatikus hallgatóink jelentős része junior szoftverfejlesztőként helyezkedik el például webfejlesztés valamint mobilos fejlesztés területén.

Újabban felkapott munkakör lett a DevOps, amely a fejlesztés és a hozzá kapcsolódó üzemeltetés között teremti meg a kapcsolatot, ez szintén egy elhelyezkedés lehet a mérnökinformatikus hallgatóink számára. 
 

Legutóbbi frissítés: 2023. 01. 26. 17:51