"Maradj Hajdú-Biharban" ösztöndíjpályázat

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat az EFOP-1.5.3-16 konstrukció keretében nyert Támogatási Szerződése alapján „Maradj Hajdú-Biharban” címmel ösztöndíj pályázatot hirdet. Az ösztöndíj pályázat célja, hogy az adott projektben résztvevő településeken élő fiatalokat támogassa tanulmányaik folytatásában, ezzel is ösztönözve őket arra, hogy végzettségük megszerzését követően, tudásukat lakóhely szerinti településük és Hajdú-Bihar megye, mint szűkebb értelemben vett szülőföldjük szolgálatába állítsák, erősítve ezáltal a megye népességmegtartó erejét és jövőbeni folyamatos gazdasági, társadalmi fejlődését. Az ösztöndíj által elsődlegesen azon tanulók és hallgatók részesülhetnek anyagi támogatásban, akik az adott pályázati felhívásban felsorolt településeken, vagy legfeljebb a megye területén belül tervezik a jövőbeli munkavállalásukat, lakhatásukat.

Az érdeklődők bővebb információkat a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat honlapján és az alábbi linkeken találhatnak:
• Csökmői konzorcium: „Humán szolgáltatások fejlesztése a Csökmői konzorciumban” című, EFOP-1.5.3-16-2017-00023 azonosítószámú projekt: https://hbmo.hu/CPage.aspx?key=706
• Berettyóújfalui konzorcium: „Humán közszolgáltatások fejlesztése Berettyóújfalu és a környező településein” című, EFOP-1.5.3-16-2017-00057 azonosítószámú projekt: https://hbmo.hu/CPage.aspx?key=707

Legutóbbi frissítés: 2023. 01. 26. 17:52