DEIK - Hajós György Adattudományi Szakkollégium

Hajós György Adattudományi Szakkollégium

Bemutatkozás

Mint ahogyan az már az Informatikai Kar szakmai napjainak keretében szervezett előadás során is bemutatásra került, a Debreceni Egyetem Informatikai Karának néhány oktatója és hallgatója egy hallgatói kezdeményezéshez és aktív oktatási/kutatási tevékenységeihez kötődően egy adattudományokkal kapcsolatos közösség kialakítását tűzte ki célul. A nagyszámú pozitív hallgatói visszajelzés alapján is a Debreceni Egyetem Informatikai Kara a kezdeményezés formalizálásához egy szakkollégiumot (Hajós György Adattudományi Szakkollégium) kezdett el megvalósítani. Az adattudományra irányuló óriási figyelem miatt a szakkollégiumot az informatikán túl sok más szakterülettel és számos hazai egyetemmel és kutatóhellyel szoros kollaborációban tervezzük működtetni.

A kezdeményezés központjában a terület iránt érdeklődő felsőoktatásban tanuló vagy középiskolás hallgatók támogatása, készségeinek fejlesztése és a kutatás, illetve az akadémiai oktatói/kutatói vagy ipari mesterséges intelligencia mérnöki, programozói, gazdasági, valamint más szakterületekre (egészségügy, természet- és élettudományok, nyelvészet, bölcsésztudományok, …) is kiterjedő adattudós életpályák népszerűsítése áll. A szakkollégium célja a hallgatók tanulmányi teljesítményének ösztönzése, a kutatásban és a piacon történő magasan kvalifikált elhelyezkedés támogatása, tudományos diákköri munkák (TDK előadások és dolgozatok) népszerűsítése és gyarapítása, a közösségépítés, valamint az adattudomány, mesterséges intelligencia, gépi tanulás, illetve a kapcsolódó szakterületeknek és azok utánpótlás-nevelésének az erősítése.

Tehetséggondozás

A szakkollégium kiemelten fontosnak tartja a tehetséggondozást és az utánpótlás-nevelést. A csatlakozó hallgatók ennek megfelelően számos előnyt élvezhetnek: hazai szakértők által történő mentorálás szakdolgozatok vagy TDK munkák esetén, hozzáférés adatbázisokhoz és tananyagokhoz, szakmai hazai és nemzetközi hálózatépítés, ismerkedés ipari partnerekkel, csatlakozás más tehetséggondozó programokhoz (például DETEP), erőforrás-támogatás a végzett munkához, ösztöndíj lehetőségek, nyári iskolák/táborok, tapasztalatszerzés interdiszciplináris környezetben és projektmunkákban, adatelemző környezetek megismerése beleértve a felhőszolgáltatásokat is. A szakkollégium keretei között folyamatosan kerülnek megrendezésre különféle ismeretterjesztő vagy képzés jellegű események, mint például ismeretterjesztő előadások, kerekasztal beszélgetések vagy mesterséges intelligencia, adattudomány témájú versenyek. A szakkollégium hallgató is ezeken az eseményeken mutathatják be és vitathatják meg eredményeiket.

Mikor csatlakozz hozzánk?

  • Ha érdekel napjaink egyik legkurrensebb területe: az adatelemzés, a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás.
  • Ha kíváncsi vagy rá, hogy mely szakterületeken tudnád hasznosítani ezeket a készségeket.
  • Ha szívesen fejlesztenéd tudásodat egy motiváló közösségben, ahol a jövő talán legizgalmasabb kihívásaival foglalkozhatsz.
  • Ha szakmailag elismert mentorok segítségére lenne szükséged tanulmányaidban, fejlődésedben, szakdolgozatod, diplomamunkád vagy TDK dolgozatod megírásában.
  • Ha szeretnél egy Mesterséges Intelligenciával és adattudománnyal foglalkozó professzionális közösség tagja lenni.
  • Ha érdekel az informatika jövőjének egyik fontos iránya.

Csatlakozz hozzánk!

Érdeklődésedet a következő oldalon jelezheted:
LINK

Legutóbbi frissítés: 2023. 09. 05. 13:28