Számítások a biztonságos internetért

2017, november 27 - 12:01
A világhálón használt RSA titkosítás biztonságosabbá tételének matematikai hátteréről tartott előadást pénteken az Informatikai Karon a Zágrábi Egyetem professzora, Andrej Dujella, aki szombaton vette át a Debreceni Egyetem díszdoktora címet.

Andrej Dujella a Zágrábi Egyetemen szerzett BSc és MSc matematikus diplomát, majd PhD tudományos fokozatot 1996-ban. A végzést követően végigjárta az egyetemi ranglétrát, majd 2004-ben kinevezték professzornak. 2012-ben megválasztották a Horvát Tudományos Akadémia tagjának, 2015 óta vesz részt az akadémia elnökségének munkájában.

Kutatási területe a számelmélet, azon belül a diofantikus számelmélet, és annak alkalmazásai a kriptográfiában. 100 tudományos közleménye jelent meg, javarészt rangos, nemzetközi folyóiratokban. A diofantikus számhalmazok egyik természetes alkalmazása adott torzió csoportú és nagy rangú elliptikus görbék konstrukciója. Több kategóriában Dujella professzor tartja a világcsúcsot. Érdekes eredményei vannak a kriptográfia területén is. Algoritmust dolgozott ki az egyik leggyakrabban használt nyílt kulcsú titkosító algoritmus, az RSA kriptorendszer feltörésére a paraméterek bizonyos választása mellett.

Az Informatikai Kar alapítódékánjával, Pethő Attilával egy 1996-os gráci konferenciában találkozott, majd abban az évben már előadást is tartott a Debreceni Egyetemen. Az elmúlt húsz év alatt három közös dolgozatot írtak, az elsőre 100-nál több hivatkozás ismert. Két magyar-horvát pályázatot vezettek, majd 2005-ben megszervezték Debrecenben a Hungarian-Croatian Workshop on Mathematics and Informatics workshopot. A közös kutatásokba debreceni és zágrábi oldalról is egyre többen kapcsolódtak be, mára az egyetem nyolc oktatójával, kutatójával, többek között a debreceni számelméleti iskola jeles képviselőivel - Bérczes Attilával, Hajdu Lajossal, Győry Kálmánnal, Pintér Ákossal, Tengely Szabolccsal és Szikszai Mártonnal – jelent meg közös cikke. Rendszeres résztvevője hazai számelméleti konferenciáknak.


„Applications of Diophantine approximations algorithms in cryptanalysis of RSA”, azaz Diofantikus approximációs algoritmusok alkalmazása az RSA kriptoanalízisében című  előadásában az interneten széleskörben használt titkosító algoritmusnak a biztonságosabbá tételét mutatta be. Az RSA hatékonysága azon alapul, hogy két megfelelően nagy prímszám szorzatát rendkívül nehéz tényezőkre bontani, azonban bizonyos feltételek esetén elvégezhető a művelet. A professzor előadásában bemutatta ezeket a tényezőket, illetve arról beszélt, hogy korlátozott számítási kapacitású eszközöknél hogyan kell megválasztani a titkos kulcs paramétereit, hogy a titkosított üzenet ne legyen feltörhető.

Sajtóiroda - TPL